Amikor először szerelembe esett, olyan volt, mintha egy új rész nekem valahogy megnyílt. Azt hittem, végre találtam magam. Utólag rájöttem, hogy milyen messze találni magamnak, hogy tényleg az volt.
Legyünk őszinték: Ha egy tizenéves lány a suliban, nem igazán tudom, hogy ki vagy? Annak ellenére, hogy mennyire próbáltam meggyőzni magam, hogy nem volt együtt, s tudtam, ki vagyok, mint egy ember, visszatekintve most már, sajnos téved. Azt hittem, én találtam magam, de igazából elvesztése bármely önértékelése, ami azelőtt volt.
Pedig, mint sokan a korai forays a szerelem, nem az utolsó. Mi soha nem úgy tűnt, hogy a munka ki a szerepeket. Végül, a dolgok összeomlott. Drámai volt. Elvesztettem őt, amikor nem mehet. Én nem tudom, de ez volt a legnagyobb áldás álruhában.
De eltartott egy darabig, amíg rájöttem erre. Itt van, hogy min mentem keresztül.
Amikor találkoztunk, valami lángra bennem. Hirtelen, úgy gyorsabb. – Magas volt az ötlete támadt, hogy talált valakit, aki úgy tudott beszélni, hogy órákon át, nyisd ki, hogy legyek önmagam. Elkezdtem nézni magam másképp – jobb. Ez volt az úgynevezett “szeretet” volt arról álmodtam, hogy évek óta, végre élek. Úgy éreztem, szép; úgy éreztem, azt akartam, úgy éreztem, legyőzhetetlen.
Szeretem őt elvitt egy útra. Mint az én szerelmem erősebb lett volna, én utazott, egyre távolabb magam. Követtem volna vele bárhol. Elkezdtem meghatározni, hogy mi a jövője lenne, attól függően, hogy a jövő. A tevékenységek közvetlen eredménye az életét. Én élni valaki mással, én pedig elvesztettem magam, az út mentén. Az utazás őt volna olyan messze az a személy, – az ember akartam lenni–, hogy amikor én voltam egyedül maradt, nem volt rekedt. Elveszett voltam. Nem volt üres, egy régi barátom, aki nem tudja, hova kell menni.
Az út vissza, hogy megtaláljam magam, éreztem, hogy külföldi. Nem tudod, hogyan kell élni az életem nélküle.
Hirtelen, nem volt, aki szeretné, hogy “jó reggelt”, vagy “szép álmokat!” Nem volt senki nekem, hogy a mulatság, a jó hírt. Hallgatom a hangját, a másik végén a hívásokat volt a múlté, a touch volt, amit soha nem érzem magam újra.
Elkezdtem nézni magam másképp újra, csak ezúttal nem volt jobb. Magamra néztem, s láttam semmit, mert én ostoba volt, hogy elveszítsem a fejem a folyamat szereti a másikat. Nem tudtam, hogy ki is vagyok valójában.
Miután sok duzzog, szomorúság, rájöttem, hogy elvesztettem a része engem nem akartam, hogy mindegy. Lassan rájöttem, hogy azt az űrt, amit elfogyasztott nekem szakítás utáni valójában egy lehetőség arra, hogy újjáépítsék magam, mint az a személy, megérdemeltem, hogy mindvégig.
Rájöttem, hogy nem kell egy másik személy határozza meg. Rájöttem, hogy az utolsó dolog, amit szeretnék az életben, hogy valaki más tetteit, hogy meghatározza az enyém. Mint mindenki másnak, nekem is van álmokkal, átkozott legyek, ha hagyom, hogy bárki is beárnyékolja. Felvettem darab magam, hogy nem esett az út mentén átépítették magam, erősebb, mint valaha.
Összpontosítottam, mi a fontos. Több időt töltöttem környező magam, olyan emberekkel, akik engem szeret, ott volt értem, amikor lent voltam: azok, akik mindig ott voltak végig. Fogtam fel barátokkal szellőztetett, hogy a családom. Arra eszméltem, hogy már megint volt egy furcsa érzésem. Majdnem olyan volt, mintha zavart, hogy olyan érzésem van, mikor ébred a nap: zavarodott voltam, de határozottan.
Én az egész “drámaian vágja a haját szakítás után” a dolog, mert utálta a rövid hajamat. Úgy kezdődött, hogy jól érezzem magam a barátaimmal, ahogy azt mindig is utáltam. Elkezdtem keresni a kielégülés a magam, sem mások. Elkezdtem élni.
A mélypontot, azt mondtam volna, hogy soha nem tovább. Nem gondoltam volna ragadni, hogy fázis örökre. Úgy tűnt, olyan sötét, olyan állandó, hogy nem tudom, hogy valaha magam. Most, látom magam látom az igazi. Biztos vagyok benne, boldog leszel, s tudom, hogy mit akarok, meg érdemli meg az élet attól, hogy a kapcsolatok, barátok, karrier – semmit. Én lett független, nem lett erős.
Voltak napok, amikor hagytam, hogy az a legjobb nekem, gondoltam, hogy nem veszem magam vissza. De nézz vissza, ahelyett, hogy azt a lányt, ki sírva alszik el minden este egy fiú, azt megnézni, hogy az a lány, aki ott állt a földön, soha nem adta fel a folyamat megtalálni magam, újrakezdés egyedül. Annak ellenére, hogy a változások kénytelen voltam elviselni, léptem tovább. Az utazás, hogy megtalálja magam, sokkal előnyösebb, mint az utazás elvitt.