Egyik reggel, körülbelül egy évtizeddel ezelőtt a legjobb barátom Leah* arra ébredtem, hogy egy másnapos pánik.
Voltunk, 19 vagy 20 éves családi látogatás Floridában a Karácsonyi szünet. Mi volt meggondolatlanul bulizás körülbelül egy hétig, felébred a brutális fejfájás, szégyen, nem, nem, csak, hogy újra a vörös rúzs 7-kor, hiábavaló újra éjfélig.
“Ki a fene tette-tegnap este?!” Leah sikoltott, a felvétel az ágyból.
Ügyetlenül gurult, majd hangosan felnyögött. Úgy éreztem, mintha a világ súlyát leszállt az agyam.
A szája olyan száraz volt, mint amikor valaki a töltött egy csomag vattát. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy ezt a másnapos. 20 éves voltam, gyakorlatilag egy újszülött volt, hogy csodálatos fiatalos ellenállás, hogy elkerüljem a másnaposság.
Azonban én vegyes vodka olcsó Pezsgőre, hogy senki sem kerülheti el, hogy mik lesznek a következményei, hogy a halálos kombináció.
Kinyitottam a fájó szemét, érezte, hogy valami kemény tör be őket. Már aludt, a kapcsolatok, azok a kis műanyag lemezek éreztem, mintha üvegszilánkok, felnyitni a fehérek a szemem, ami biztos vagyok benne, hogy most már a vér piros.
Pislogtam párszor. A látásom kezdett világos, én csak a látvány Leah.
Volt egy fekete csipkés melltartóval, valamint fekete szűk farmer. Egy platform szandál lógattak le a lábát.
A frissen vágott bob frizura (még mindig ő az egyetlen lány, akit ismerek, aki húzza le a sikeres bob dátum) volt ezer különböző irányokba. A nagy barna szeme dagadt volt, horzsolás-szerű sötét karikák pihen alatta.
Még mindig úgy nézett ki, elég a másnaposság elegáns, kócos. Ez egy pillantást, akkor csak húzza ki, ha fiatal vagy, a bőröd poreless, bársony.
“Smároltál Matt* a” nem sikerült a károgás. Az én hangom volt egy jó három oktávos alacsonyabb, én pedig úgy hangzott, akár egy béka vagy egy 70 éves Manhattan láncdohányos.
Hozzávágtam egy párnát a fejemre. A világ úgy érezte, túl súlyos.
“MIIII?” kiáltott fel, amint feltette a kis fejét a kezében.
“Én Készült. . . Matt,” mondta a szavakat lassan, hagyta, hogy a kegyetlen igazság, a valóság mossa át neki. “Matt barátnője. ÉN ISMEREM ŐT! ÉN VAGYOK AZ A DÉMON?!”
“JÓL VAGY,” – mondtam, durván, csak azt akarom, hogy menj vissza aludni.
Néhány órával később, éppen reggeliztünk anyám konyhájában. Anyám, hogy nem idegen a másnaposság magát, tett minket tojás. Olyan volt, mint egy angyal öltözött egy selyem hálóing küldött le hozzánk az ivás istenek.
“Leah összejöttem egy sráccal tegnap este tele a táncparkett, kiakadt, mert barátnője van, most pedig azt hiszi, hogy egy démon,” primly számolt be, hogy az anyám, az érzés nagyon szűzi megfelelő.
Én elsimította a haját a tökéletesen csiszolt körmök, majd elmosolyodott. Igen, voltak nagy különbségek az este, de legalább nem egy haver, akinek van barátnője. Nem az, hogy a meleg volna, hogy összejöttem egy pasival, akinek barátnője, hanem egy lány, akinek van barátja (ugyanúgy, mint a rossz).
“HA, akkor nézd csak, mit találtam a Facebook, ribanc,” Leah lassan doromboltál, forgalomba egy laptop előtt. A kemény fény, a képernyő égett a szemem. Nyelt. Aztán lihegte. Ott voltam én, hogy az ex ex tetején a bárban.
“Van még” – lassan kezdett lapozni egy szeretődhöz albumának a címe, hogy “MI TÖRTÉNT az ÉJJEL?!”
Nyilvánvaló, hogy ez a fickó nem volt hideg.
Ott voltam, csiszolás el az életem a táncparketten egy másik lánnyal. – Ott voltam, azt csinálja a testem. – Ott voltam, csókolózni egy másik lánnyal, egyenes barát (lélegzet). Vettem egy korty tele csésze forró teát, meg éreztem a tüzes folyadék éget a torkom. Tetszett az írás pedig azt remélte, hogy a hő elégeti a bűneimet.
Tudod, hogy ha másnapos vagy, s csak annyi kell, hogy a születés egy részeg memória ravaszt, az egész persze az éjszaka? Ez történt.
Hirtelen, az agyam olyan volt, mint egy görbe tükör, ami minden volt, amit láttam, sodrott, homályos gondolatok egy torz változata magam. De a legijesztőbb az volt, hogy én voltam. Lehet, hogy nem úgy nézett ki, mint én, de ez még nekem kinyújtva, nézett vissza rám.
“ÉN VAGYOK AZ A DÉMON?!” Sikítottam, kár, kígyózó úton körül a derekát, mint egy nem kívánt érintse meg a szeretője, nem szerelem többé.
Anyám ránk nézett, egyik keze a csípőjén, az egyenes szőke haj lóg előtt az arca, mint két selyem függöny.
“Nem, kedveseim,” doromboltál a sznob angol akcentussal. “Nem démonok. Vagy csak erősen szexuális nő, aki nem tudja tartani magát.”
Pedig igaza volt. Nem vagyunk démonok. Voltunk kanos.
S míg most nem is álmodtam, hogy egy heteró lány, a legtöbb, amire emlékszem, a szombat éjszaka világos, hogy még mindig vannak igazi küzdelmek, hogy egy lány, egy megállíthatatlan nemi vágy.
Itt csak a 20:
*A neveket megváltoztattuk.